2012. május 29., kedd

Körömerősítés

Már régóta készülök egy körmös bejegyzéssel....

Rengeteg rossz dolgot örököltem az ősöktől, a sok-sok egészségügyi probléma mellett olyan dolgokat, mint a fejre lapuló semmittelen haj vagy a gyenge körmök. Én soha nem vágom a körmeimet, reszelni sem kell, mégsem nagyok. Totál olyan, mintha csak lennének, vagy egy manó levágná őket éjszaka. Mindig is irigyeltem azokat, akiket szép, erős körmökkel áldott meg a sors.

Eddigi életem során az összes létező szépségvitamint és körömerősítő lakkot kipróbáltam, de többet ártottam velük...

Végre megtaláltam a megoldást! Hihetetlen mennyit erősödtek a körmeim, éééés elkezdtek nőni. Végre nőies lett a kezem, nem kell dugdosni. Így máshogy mutatnak a lakkok is, mint a csumpi körmeimen. Rengeteg lakkom van, de eddig nem élhettem ki magam, most eljött az én időm! :)


Kissé húzós ára van a lakknak, de az én esetemben, ahogy látszik, megérte! Van színes is, a következő remélem olyan lesz.

Első alkalommal nem akart használni, hiába kentem, semmi változást nem láttam. Írtam is a marketinges csajnak, hogy valami nem frankó. Mint kiderült, nem megfelelő lemosóval használtam, ami miatt nem tudott hatni. Küldött ajándékba egy lemosót, aminek rettentően örültem. És tadaaaam! Elkezdtek nőni a körmeim. A lemosó elfogyott, azóta kitapasztaltam, hogy a szimpla acetonmentes lemosó is ugyanolyan jó.

A lakk használata: 
Első nap: egy rétegben fel kell vinni a lakkot.
Második nap:  előző napira még egy réteget kell kenni.
Harmadik nap: a lemosóval el kell távolítani az előző két réteget és a kezelést újra kell kezdeni.
Az eredmény 1 hét után már látható!
Ez nem humbukk, ez így is van!!!!

Először a műköröm használata után vágtam bele egy ilyen kúrába. Olyankor a light változatát ajánlják, mert nagyon érzékeny a köröm. Gondoltam - vízöntő lévén-, nekem ne dumáljanak, jó lesz a sima is, mi történhet. Háááát, durva volt, amikor először felkentem. Úgy égetett, mint amikor a zselé melléfolyik az UV lámpa alatt, váááá. Éreztem, hogy hat. De mire megerősödtek a körmeim, az égő érzés elmúlt. Most már tudom, hogy nem ezzel kellett volna kezdeni. :D

Telt múlt az idő, valahogy elfeledkeztem erről a lakkról, a körmeim pedig újra otrombák lettek. Nem nagyon foglalkoztam velük, nem volt rá időm, persze persze.... De múltkor matattam a lakkok között és rábukkantam a régi nagy kedvencemre. Újra elkezdtem használni, amit képeken is bemutatok. Imádom!

Az első képen látszik honnan indultam. Beszakadt, töredezett, felrétegződött a körmöm, csúnya, mint aki egész nap a földet túrja.




A második képen pedig már látszik, hogy mennyit nőttek a körmeim, milyen szépek lettek, pedig 2 hét sem telt el az első használat óta.


A harmadik képen pedig már felvittem rá színes lakkokat is. Nekem nagyon tetszik az eredmény!!!


Ma fennakadtam az ajtón, nagyon bevágtam a kezem, azt hittem kettészakadt a kisujjamon a köröm, nagyon fájt, először meg sem mertem nézni. Nagyon meglepődtem... a lakk lepattogott, a körmömnek semmi baja sem esett, mint a beton! :)


2 megjegyzés:

  1. Hűha, nem semmi!!! Mondjuk most az omega 3-nak köszönhetően nincs gond a körmeimmel, de ez amit a te körmeiddel művelt ,kész csoda! :) Ja és várom a további csajos postokat! :)))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...