2012. január 27., péntek

Szuper péntek

Sikerült ma tényleg csajos napot tartanom. :)

Már két hete nem volt a Főnökasszonyom, így gondoltam kihasználom az utolsó napot - úgyis hétfőtől visszakerül az élre vasalt fekete naci -  így ma még felvettem az új "szaggatott" farmerom. Egyszer már fel lettem hivatva az irodájába a ruhám miatt, így azóta vigyázok. :D

Hát nem bejött és csak miattam... Elmentünk hozzá, mert a gépére telepítenem kellett egy programot, így lebuktam. Csak azt jegyezte meg, hogy a lányának is van olyan csizmája, mint nekem. :D
Csodálkoztam, milyen jól elbeszélgettünk minden témáról. 
Tudja, hogy megpróbálok odafigyelni arra, hogy miket eszek, ezért elkezdett gondolkozni, hogy mivel is tudna megkínálni. Egyszer csak felpattant és hozott egy tálca aszalt gyümölcsöt. Úgy örült, hogy talált valami egészségeset, annyira kínálgatta. Nem akartam elvenni a kedvét, hogy ez cukorbomba, így kénytelen kelletlen ettem belőle egy kicsit. Nem akartam megbántani. Belefért.
Úgy elrohant az idő... Hazahozott, gyorsan összekaptam magam és már szedtem is a lábam a buszra, mert meghozták a kontaktlencsém.

Kitaláltam, hogy elmegyek szolizni. Nem is tudom mikor voltam utoljára, talán tavaly télen. Nem csinálok belőle rendszert, mert nem szeretem a mű dolgokat, de ez már nagyon kellett. Átmelegedtem, feltöltődtem D-vitaminnal. Mosolygósabbá tette a napom.

Vettem holnap reggelire U csiguszt, megkérem Papreszt hozza nekem megint az ágyba. :D Bár szülinapomkor felkészített rá, hogy nem csinálunk belőle rendszert.

Olyan jó lesz, végre nincs semmi tennivaló a hétvégére, nem kell sütkéreznem. Pihizni fogunk ezerrel. Lesz időm kicsit magammal foglalkozni.

Este befestettem a szemöldököm, szempillám, már nagyon ráfért. Lassan fodrászhoz is el kellene mennem, mert most bezzeg gyorsan megnőtt és már nem látszik hátul a búbom.

Mai kajcik:
R: zabpehely, jogobella light joghurt
T: 2 db pufi búza
E: 4 db aszalt sárgabarack, 4 db palacsinta (zabpehelyliszt + teljes kiőrlésű rozslisztből)
U: -
V: salátakeverék csirkecsíkokkal

A torna kimaradt, hétvégén mindenképp szeretnék rá időt szakítani. Elég sokat gyalogoltam ma, bár tudom, hogy az nem számít mozgásnak.

A nagy dilemmám: hol lehet Keszthelyen Biotech shaket venni???
Van itthon Update shake - A. meglepiből vett nekem, a fejemet fogtam, olyan mérges voltam, bár tudom ő jót akart - ,ha már ránézek rosszul vagyok, nekem nagyon nem gyerebe. :(
Olyan sokan írják, hogy vacsira Biotech Ultra Loss Shaket isznak, én is szívesen kipróbálnám. Tudom én vagyok nyominger, de akárhogy próbálom beírni a keresőbe, minden vackot kidob, csak azt nem, ami nekem kellene. De nem adom ám fel, az nem én lennék! :)

Mindenkinek szuper hétvégét kívánok!!!

13 megjegyzés:

  1. Ne tedd! Nem kell neked semmilyen lötyi. Ha jobb eredményre vágysz, vegyél Scitec 100% Whey proteint vagy valami hasonló jó minőségű fehérjét, igyál edzés után egyet vagy oszd ketté, mint én: reggelivel és edzés után fél-fél.

    Bocsi, hogy beleszólok, de ezektől a fogyishake-ektől olyan frusztrált leszek... :)

    Jó hétvégét!

    VálaszTörlés
  2. Nekem egyből kidobta
    http://shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=472

    VálaszTörlés
  3. Ezt én is megtaláltam, ennyire nem vagyok szőke. De kis kiszerelésben szeretnék próbának venni Keszthelyen. :)
    Annyi blogon olvastam pl. "Madzagosbikini", gondoltam egy próbát megér.
    A barátnőm is a Scitec cuccot ajánlotta.

    VálaszTörlés
  4. Nekem a scitec brutál édes volt, vettem 4 fajta ízböl ilyen egyszeri adagos zacsival, de nem jött be egyik sem.

    Néha szoktam látni tescoban is biotech cuccokat, vagy ha van Decathlon Keszthelyen, akkor ott is kell lennie, mert ott is vettem már.

    Most egy ideje én sem iszom, nekem este hiányzik a vacsora, nem pótolta teljesen az étkezést.

    Nyáron Tapolcán kerestem amúgy én is, de ott is csak Scitec üzletet találtam.

    VálaszTörlés
  5. Hát tegyél hozzá több vizet... :P
    A Scitec minőségi.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Bambi! :)
    Sajnos nincs Decathlon, de a Tescoban teszek egy próbát jövő héten.

    VálaszTörlés
  7. Angelocska, bevallom ez ügyben elég szöke tudok lenni, mindent úgy próbálok, ahogy a csomagolásra van írva. :D :D de most amúgy sem aktuális, nem használom egyik fajtát sem. :D

    Ja, és vizzel sztem mindegyik nagyon rossz ízü, brrrr... :D :D :D

    VálaszTörlés
  8. Ha tejjel iszod, akkor a tejben levő zsír és tejcukor meggátolja, hogy hatékonyan és gyorsan felszívódjon a fehérje. Minek elrontani vele? Nem azért veszed (jó, most nem veszed, de majd esetleg legközelebb). Szerintem sok rosszabb dolgot is kibírtál már az életben :)

    VálaszTörlés
  9. Mondjuk ebben igazad van, hogy sok rosszabb dolgot is ettem/ittam már az életemben. :))) na, majd legközelebb akkor vízzel iszom, ha újra aktuális lesz. Te minden torna után iszol fehérjét amúgy?

    VálaszTörlés
  10. Reggel felet és edzés után felet. De most láb után egy egészet ittam... almával együtt jól fel is puffadt a hasam :(

    VálaszTörlés
  11. Angelocska, alapból ezek a cuccok ugye nem puffasztanak?

    VálaszTörlés
  12. Nem hiszem, de ha valaki sokat iszik, és én aznap másfelet ittam, akkor lehetnek mellékhatások, mint pl. híg széklet, de ez is inkább akkor, ha tejjel iszod. Szerintem a 3 hatalmas alma tett be igazán :)

    Jó az új dizájn, meglepett!!

    VálaszTörlés
  13. Köszi a választ! Az alma engem is puffaszt sajnos. Mostanában a tej is. Öregszem. :(

    Már kezdtem unni a korábbi háttérképet, kísérletezgetek, de ez sem az igazi.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...