Az elmúlt négy nap eléggé próbára tett. Gyenge pillanataimban olykor elgondolkozom azon, vajon jó döntést hoztunk-e, hogy nem a szüleinkhez költöztünk össze, hanem külön életet kezdtünk. Hiányoznak sokszor a szülők, de az elmúlt négy nap után úgy érzem megérdemlek magamtól egy vállveregetést. Hogy a kollégámat idézzem: "Jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni!". Ezzel teljes mértékben egyetértek. Hogy miért is?
Sajnos a hétvégén sikerült a mögöttünk lévő sofőrnek elbambulnia, összetörte az autó hátulját, emiatt nélkülözni kellett. A. nem tudott bejárni munkahelyére, így én buszoztam a szüleitől.
Ebben a négy napban bent volt a bugi a lábamban, de tornázni nem volt már sem időm, sem lehetőségem. A kajálásra figyeltem, ami jópárszor jó kis forrása egy veszekedésnek. Megállapítottam, ha ott laknánk, már be sem férnék az ajtón.
Jött a papolás, hogy miért nem eszek vacsorát akkor, amikor ők, ha ettem, miért nem azt, amit ők.
27 éves önfejű nő vagyok, nekem ne mondja meg senki, hogy mikor mit egyek.
A mai nap volt a csúcsok csúcsa. Tudom A. anyukája jót akart, de nem jól sült el.
Palacsintát sütött ebédre, "azért hogy én is tudjak enni belőle" tett bele teljes kiőrlésű lisztet is. Csakhogy 200 g sima liszthez kb. 20 g teljes kiőrlésűt. Számomra ez olyan, mintha valaki készítene egy bögre teát 3 evőkanál cukorral és egy édesítős bogyóval, majd odaadná egy cukorbetegnek, igya, mert diabetikus. Persze felhúztam az orrom és nem ettem belőle. Jöttek a kérdések, hogy miért nem tudok enni belőle, csak egyet egyek, nem lesz tőle semmi bajom...
Tudom bunkó vagyok, egyet kibírtam volna, de ilyenkor olyan ideg fog el. Miért nem lehet megérteni, hogy ezzel adunk a sz@rnak egy pofont???
Lassan 7 éve egy párt alkotunk A.-sal, azért már csak sikerült megismerniük vagy mégsem???
Az ilyen dolgok borzasztóan felidegesítenek, még szerencse, hogy azért tudom kontrollálni magam, mert otthon anyáéknál tuti a kukában landolt volna. :D
Egy dologra jó volt: megint kaptam egy löketet, CSAK AZÉRT IS megmutatom
nem tudnak eltéríteni az utamról
és amit a fejembe veszek, azt véghez is viszem.
Szerintem jól tettétek, hogy nem a szülőkhöz költöztetek oda. az sosem vezet jóra, bármilyen jó is a kapcsolat korábban.
VálaszTörlésInkább külön akár albérletben, mint együtt a több generáció, nekem sem vált be annak idején..
Szerintem sem tesz jót egy párnak sem ha nem a maguk életét tudják alakítani, hanem a szülőkéhez kell alkalmazkodni. Már csak azért is, mert a szülői házban mindig gyerekek, másodrendűek lesztek. Ahogy a mellékelt példa is mutatja...
VálaszTörlésTök jó, hogy nem hagytad magad. :) Gábor szüleivel nekem is volt néhány szelíd szócsatám mire sikerült megértetnem velük, hogy nem fogok enni abból amiket ők főznek, és ne aggódjanak, gondoskodom magamról. Nagyi azóta is morog amikor főzök valamit, meg állandóan felszólít, hogy azonnal hagyjam ezt abba mert egészségtelen és tönkre teszem magam, anorexia blablabla... (haha, az én étkezésimmel :D) Apuka mindig kijön a konyhába, nulláról belebámul abba amit épp főzök és jól kiröhög. De nem érdekel :) A tükör nem hazudik.
Nagyon klassz, hogy Te is ki tudod zárni ezeket a dolgokat és azért sem hagyod magad :)