Magam alatt

Gyorsan írok ebédszünetemben...

Tegnap sikerült az AHA-szintem alá süllyednem. Munka után ugyebár nekiveselkedtem a tanulásnak, a sírógörcs kerülgetett, közben A. hazaért. Látta anyáéknál unokaöcsimet játszani. Abban a pillanatban felpattantam és már mentem is babázni. Nagyon jó volt együtt lenni vele, más színben láttam a világot. Közben megérkezett keresztfiam is a suli-előkészítőből, kaptam tőle nyuszikat, olyan édes!

Kitaláltam, elhozom anyáéktól a bicajomat, legalább mozgok egy kicsit, délben is haza tudnék járni. Persze csoda lenne, ha minden úgy lenne, ahogy elterveztem... Örültem, hogy hazaértem a bicajjal, az első kerék lötyög, hatalmas nyolcas van benne. Hogy mi történt vele, nem tudom, mert télre nem így raktam el.

Nagyon sajnálom a bicajom, mert rengeteg élmény fűz hozzá, vele tekertem körbe a Balatont is.

Majd elvisszük szerelőhöz, de dühít, hogy ma még nem tudtam használni. :(

Ezt követően sikerült jól kibőgnöm magam, sőt egész este bőgicséltem.

Megkaptam A-tól azért vagyok frusztrált, mert nem eszek normálisan, nem eszek elég szénhidrátot.

Mindezzel csak annyi a bajom, hogy meg kell húznom a határt, ha már tornára annyira nem jut időm, legalább erre figyeljek oda. Nem engedhetem meg magamnak, hogy átlépjem azt a bizonyos határvonalat, mert abban a pillanatban megérzem magamon. :(

Angelocska írta múltkor, hogy nem ehet össze-vissza csokikákat, nasikat, mint mások, mert rögtön meglátszik rajta. Sajnos én is ilyen alkatú vagyok.

A bicikli miatti bőgés átcsapott tanulás miatti rinyálásba (nekem úgy sem fog sikerülni a vizsga), elkezdtem haragudni magamra, az egész Világra, egyszóval mindenkire, majd a végén a kövér vagyok előadásom került a porondra. Szegény A. hogy bírja elviselni az ilyen kitöréseimet???

Ma már kicsit jobban vagyok, remélem így is marad. :)