2012. június 7., csütörtök

Holnap már péntek

Úgy elment ez a hét, hogy szinte észre sem vettem. A munkahelyemre úgy járok, mint egy zombi.... bemegyek, leülök, szépen megcsinálom a dolgom, majd hazajövök. Nincs hangulatom senkihez sem, ez már a vég!!!
Megint rám jutott a kijárás, a segélyosztás, mily meglepő...
Nem tehetek róla, de herótom van az ostoba emberektől!!!

Hétfőn még volt kedvem mozogni. Keszthelyen voltam. Délután szakadt az eső, kicsit felfrissült a levegő, ezért nagyon jó volt futni. Igaz a felső kanyarokban nagyon fújt a szembeszél, inkább hátrafelé haladtam, mint előre, de összességében elégedett voltam magammal.
31 perc alatt futottam 12 kört, azaz 4,8 km-t. A bemelegítés és a levezetés az oda-vissza gyaloglás volt.

Kedden nem mozogtam a bicajozáson kívül semmit. Picúr Keresztfiam akkor került be a kórházba, egész délután néztem ki a fejemből, nagyon sajnáltam.

Szerdán, azaz tegnap bent voltam a kórházban, addigra bekerült a kistesója is. Komolyan mondom, alig csináltam valamit, de a bezártság, a sírás, a figyelem lekötése úgy lefárasztott. Hazaértem, gondoltam a tusolás felébreszt, de semmit sem változott a helyzet, gyorsan főztem, ettünk és eldőltem, mint egy krumliszsák...

Megrendeltem Péntek Enikő 2. dvd-jét, ma meg is jött a letöltési link, így ma este ki is fogom próbálni, már nagyon kivi vagyok milyen lesz!!!!! :)

Igaz, nem érzem valami jól magam, de ma már szeretnék mozogni valamit, mert bár holnap rövid nap lesz, de munka után már szárnyalok is a kórházba, hogy kicsit segítsek Nővéremnek!

Majd beszámolok a dvd-ről!!!

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...