A mai napot legszívesebben így töltöttem volna. Nem tudom mi van velem, de úgy érzem, hogy alsó fiszen működök. Talán az időjárás miatt lehet, talán a közelgő mesi miatt.
Már reggel morcin keltem, mert ugyebár kinek van kedve hétfőn reggel mosolyogni. Előfordul, de nagyon ritka. :)
Kinéztem az ablakon, szakadt az eső, de közben azon gondolkodtam, hogy két éve ilyenkor mindent megtettem azért, hogy külön költözzünk a Párommal, hogy csak kettesben lehessünk... és sikerült, összejött. Nagyon szeretjük egymást, boldogok vagyunk, egészségesek, van munkánk, kell ennél több? Az apró dolgoknak is kell örülni, meg kell látni mindenben a szépet és a jót, nem szabad, hogy eluralkodjon rajtunk a rossz kedv. Ettől a ponttól, mintha kicseréltek volna, felvettem a mosolyt az arcocskámra és szakadó esőben elindultam bicajjal dolgozni. Nem foglalkoztam vele. Tekertem, mint egy nem normális, de olyan jó levegő volt.
Amint beértem a munkahelyre, persze kapásból megtalált a kollégám a negatív dolgaival, de elintéztem egy mondattal és csak mosolyogtam rá. Szerintem ennél jobb dologgal nem is lehetne felbosszantani a negatív embereket.
Ma nem volt kedvem tornázni, így nem is mozogtam a bicajozáson kívül semmit. Az étkezésre odafigyelek, jóval a határon belül maradtam, így a lelkiismeretem tiszta. :)
Eltekertem Anyusékhoz, egész héten itt nyaralnak unokaöcsik. Olyan édesek, annyi pozitív energiát kapok Tőlük. Amikor meglátnak a kapuban és mind a ketten tárt karokkal futnak felém, elmondhatatlan érzés. Velük voltam fürcsiig. :)
Most pedig azt csinálom, amihez kedvem van, körülvesz a csend és olvasgatok. Szerintem kellenek az ilyen napok is. Fel kell töltődni kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése