A mai nap a sorozatos pofánbaszásokról szólt. Elnézést, hogy ilyen alpárian fejezem ki magam, de sajnos máshogy nem tudok róla vélekedni.
Ma ketten is döntöttek helyettem a sorsomról. Már az első után majdnem leestem a székről, de akkor még azt mondtam magamban, hogy minden okkal történik, ennek így kellett lennie, ez egy jel.
Na de a második után csak tágra nyitott szemmel néztem magam elé, mint akit leforráztak. Főnökasszonyom közölte, hogy lelkiismeret furdalása van, ezért elmondja, hogy tologatta/eldugta/ a papírokat, így elestem egy nagy lehetőségtől, januártól aljegyző lehettem volna. Örülök, hogy a jövőmről egy pillanat alatt döntött. Ezért érdemes rengeteget túlórázni, úgy hogy egy petákot sem kapok érte, ez a hála és köszönet. Most úgy érzem, hogy elég sok időnek el kell telnie, hogy ezt fel tudjam dolgozni. Nem is tudom ezek után hogyan várja el, hogy én vígan és dalolva menjek minden egyes nap dolgozni, vigyorogjak, mintha mi sem történt volna.
~°°~°°~
Munka után levezetés gyanánt bepakoltuk a faházba a téli tüzelőnket.
Ezt követően P.E. belső comberősítését választottam két körben lábsúllyal. Végül pár csípőemelgetést is csináltam, először simán, majd terpeszből felhúzva, végül aprókat.
pff....de durva a főnökasszonyodtól. :(((( Sajnálom, erre én sem tudnám hirtelen, hogy mit is szóljak, de hogy ezután vígan nem járnék be dolgozni, az tuti... :/
VálaszTörlésMióta titkolta? :(((
Mi??? És mégis mi a faxért titkolta??? :(
VálaszTörlésHalvány lilám sincs. De akkor meg sem kérdeztem tőle, mert annyira ledöbbentem, hogy megszólalni nem tudtam. Jobb lett volna erről az egészről nem tudni.
VálaszTörlésDe lehettem volna az új járási rendszerben ügyintéző is, azt azzal indokolta, hogy nem akart saját magukkal kitolni, mert jó munkaerő vagyok. De hogy a másikat miért mismassolta el, nem tudom. Sajnos a nyalás nem az én stílusom, de úgy látszik manapság csak azzal lehet előbbre jutni. De egyet végképp nem értek... ha lelkifurkája volt, miért nem ment el a templomba, miért nekem kellett meggyónnia, tartotta volna meg magának.