Telefoncsörgésre riadtam, keresztfiamat be kellett vinni a kórházba. Szerda óta hányás-hasmenés vírusban szenved, ma hajnalban már véres volt a széklete. Nagyon aggódok érte.
Mucikám elment sóginak segíteni, én sem bírtam tétlenül várni mit mondanak nővéreméknek a dokinál, elmentem futni.
8 órakor már róttam a körömet.
Ezért érdemes volt, nem nagyon látszik a képen, ahogy a napsugarak áthatolnak a felhőn. Gyönyörű volt. Utána még hullahoppoztam.1,5 óra alatt kerültek be az ügyeleten az orvoshoz, akinek az volt az első kérdése, hogy minek mentek oda. Nem kapott semmi gyógyszert, infúziót vagy diétás ajánlást, semmit. Ott görcsölt szegény gyerek. Ennyit a magyar egészségügyről, orvosokról. :(
Takarítottam, összepakoltam, mostam, majd mentem napozni a hegyünkre. Az is mozgás volt, hogy kimentem oda. Ilyen úton tekertem fel bicajjal. Nagyon szeretem, ahogy a fák benőttek az út fölé, nyugis hely. Kölcsönkaptam a Something borrowed - Szerelem kölcsönbe című könyvet. Azt olvastam. :)Vittem mamának is a tortából neki is ízlett. :)
Ma este is pezsgőztünk, romantikáztunk. :)
Mozgás - heti összesítés
H: RR Add önmagad 1. első blokk
K: futás (5 km), RR Add önmagad 1. fekvő blokk
Sze: hullahopp
Cs: Pihenőnap
P: RR 2008-as dvd 20 perces hasizom erősítés blokk
Szo: Pihenőnap
V: futás (5km), hullahopp, biciklizés
Szerintem elég jónak mondható a heti teljesítményem. Volt olyan nap, amikor nehezen vettem rá magam a mozgásra, de utána már tudtam, hogy érdemes volt. Remélem jövő héten is ilyen ügyes leszek.
Szerintem elég jónak mondható a heti teljesítményem. Volt olyan nap, amikor nehezen vettem rá magam a mozgásra, de utána már tudtam, hogy érdemes volt. Remélem jövő héten is ilyen ügyes leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése