6. nap, bár mától lehetne számolgatni,
mert a múlt hét csak egy félnek számít. Ezt a hetet pihenőnappal
kezdtem, ahogy korábban már ecseteltem. A gyors-gyaloglás mozgásnak
számít? Ha igen, akkor ma elég sokat mozogtam. A szokásos, rohanás a
munkába, munka után rohanás a falu másik végébe a buszra, rohanás
bevásárolni, rohanás a suliba, majd galoppozás a bázisra.
A
terv szerint ma 64,8 kg-ot kellett volna elérnem (a múlt heti
mérlegelés 65,3 kg, ami már szeptember óta kitart mellettem). Ma reggel
64,6 kg voltam. Tudom, sokan azt mondják, hogy ennyi fogyás egy nagy
WC-vel megoldható, de számomra igenis sokat jelent. Már szeptember óta
tartottam a 65 vagy afeletti súlyomat, amitől sehogy sem tudtam
megszabadulni. Hiába hagytam ki a vacsorákat, hiába feküdtem le éhesen, a
mérleg nem mutatott kevesebbet. Egy nagyon fontos dolog hiányzott, a
mozgás. Amit szépen lassan, fokozatosan vissza fogok vezetni a
hétköznapjaimba.
Szóval a heti tervezet: hétfőn, vagyis ma pihinap, de holnaptól már mozgás. :)
Kaja
terén jól kiszúrtam magammal, mert 7-kor reggeliztem, a tízórai
kimaradt egyéb elfoglaltság miatt, ebédre már kopogott a szemem az
éhségtől. Megszoktam, hogy a falatot ezerszer megrágva, nyugodtan eszek,
de ez most nem jött össze, úgy tömtem magamba a kaját, ami után persze
jött a rosszullét. Attól féltem, délután kidobom a taccsot a buszon.
Lecsillapodott a gyomrom, este megint későn jutottam kajához, több eszem
volt, nem tömtem, de fel tudtam volna zabálni minden elém kerülő
dolgot. De jelentem, nem ettem össze-vissza! Büszkén állíthatom, hogy
tiszta vagyok! :)
Megleptem ma magam
egy körömlakkal. Igazándiból Essence My little kimono-t szerettem volna,
de sehol nem találok, pedig gyönyörű színe van. :(
![]() |
| Forrás: http://fckyeahprettynails.blogspot.hu/2012_12_01_archive.html |
De
nem jöttem el körömlakk nélkül, átmeneti megoldásként rá esett a
választásom. Nem mintha nem lenne vagy száz rózsaszín lakkom... De
itthon pszt! :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése